MENÜ

Szebb korúak díjazott versei

I. helyezett

 

Csonka László

1215 Budapest

 

Csepeli elégia

 

A temető utcája hosszú,

idők végéig elvezet,

és ott ered, hová imában

sem ér el az emlékezet.

 

A nyárfák csúcsai susognak,

hajolnának földig, porig,

az élet fája száz karommal

halottakba kapaszkodik.

 

Sasok árnyéka megtöretve

suhan végig a sírokon,

nevek betűit összemosva,

emlék emlékkel mind rokon.

 

Egy forgószél sodorta sorsunk,

s hazára lelve érkezett,

histórián egy új rovásnak,

latin betűkre ékezet.

 

Hol paripájok jót legelhet,

várta népünk vadon s liget,

széles mező a hét hős törzset,

Árpád raját Csepel-sziget.

 

Az égbolt ősanyánk tündöklő

tekintetétől elborul,

villámtól éledez az egykor

totemnak hibernált turul.

 

„Minek nosztalgiázol? – így szól

ködöt zihálva mérgesen. –

Tegyetek róla, hogy belőlem

boldog címerállat legyen!

 

Elég sokáig voltatok már

a meg nem értett gyermekek,

az elvárásom így jogos tán,

hogy felnőtt sorba lépjetek.”

 

„Derék madár, nekem kiáltasz?

- riadtam én is hangosan –

Igéd harangszavú valóság,

vagy csak a bensőmben fogan?

 

Szemem talán álom vezérli,

szélzúgás a lélegzetem,

a gondolatom szárnya egyszer

túlrepülhet a létemen?”

 

Egy új villám dicsfénybe vonja

az elsuhanó képzetet.

Szegény árva, hát vele szállnál?

Késő, már el nem érheted.

 

Elforrtak a szüretévek,

maradtak aszú évszakok,

az élet fáján őszi fényben

ezüst levél, mi felragyog.

 

Hogy kis vihar, vagy nagy vihar jön,

szikkadt törzsnek már egyre megy.

Ha vészt piroslik az ég alja,

Fiatalok, figyeljetek!

 

 

II. helyezettek

 

Gy-né Schváb Judit

 

Felismerés

 

Miért vagytok kegyetlenek ? -s nem hagytok nyugodni.

Miért fontos rejtett zugból előtolakodni?-

- hogy múltamat s jelenemet megismerje bárki.

Miért kell sok titkos érzést mások elé tárni?

Mért kényszerít oly erősen ösztön adta óra?-

- hogy használva tehetségem, szinte parancsszóra,

úgy, mint a magzatot méhük az anyáknak,

vajúdások közt nyújtsam át művem a világnak.

 

Általam szült gondolatok. Ha már szóvá értetek,

s messze jártok, szájról-szájra, ne változzon képetek!

Rajzolom a betű hadat, teljesítve vágyatok.

kőbe véslek mindörökre, s lesztek halhatatlanok.

Mint a gyurma, újra gyúrva összeraklak százszor is,

majd, a rímet megtalálva verset írok végül is.

Arany, Villon, Goethe, Váci, Petőfi és más nagyok.

Remélem, hogy elfogadtok? Úgy érzem, KÖLTŐ VAGYOK !

 

 

Ferencz Győző

Zalaegerszeg

 

1. Pecás dal

 

A szentmihályi Szévízi-tó

Színig teli hallal,

Horgászra vár minden este

No és minden hajnal.

 

Akkor lesz majd ficánkolós

Minden üres horog,

Amikor majd minden halnak

Minden gyomra korog.

 

Akkor már kint a tóparton

Készülhet a bogrács,

Körötte boroskorsóval

Meg a sürgés-forgás.

 

Így aztán vígan dalolva

Készül a halászlé,

Koccintgathat minden horgász-

No és a halászné.


Hírek

  • ÜRÖM AZ ÖRÖMBEN
    2012-04-20 13:49:28

    Sajnos, amitől jó ideje visszhangzott az ország, (idegen szellemi termékek jogszerűtlen felhasználása, más néven „plagizálás”), a beküldött pályaművek között is előfordult.

    Természetesen kizártuk a versenyből

    Egy alsó tagozatos kisiskolás egy 2009-ben a világhálóra felkerült verssel pályázott.

    A 10 sorból, 66 szóból álló verset cím nélkül és 2 sor megcserélésével  és 3 szó elhagyásával küldte be.

    A 2009-ben tanévnyitóra felkerült vers keletkezésének idején a pályázó a zsűri megítélése szerint legjobb esetben is csak második osztályt kezdő lehetett, és kizárt, hogy egy olyan színvonalú verset írt volna.

    Amennyiben a zsűri tévedett volna, úgy megkövetjük.


    Ugyanakkor szeretnénk mindenki figyelmét felhívni, idegen tollakkal ékeskedni nem dicsőség, és a mai technikai adottságok mellett a lebukás veszélye óriási.

    Arra kérünk mindenkit ne éljen vele!

    __________________

  • ELÉRHETŐSÉGÜNK:
    2012-04-17 12:12:51

    ammegy@gmail.com

    +36 20 80 60 409

    +36 20 918 50 70

    __________________

  • Nyertesekhez
    2012-04-17 11:37:04

    Minden nyertes pályázónak, aki nem tudott a távolság, vagy egyéb okok miatt, az eredményhídetésen résztvenni, az oklevelet és a könyvjutalmat postázzuk.

    __________________________

  • Pályázatra beérkezett versek
    2012-04-16 23:59:43

    Minden pályázónak! A pályázatra beérkezett versek amelyekhez a zsüri tagjai kiegészítést,javaslatot, külön véleményt füztek felkerülnek  a honlapra

    ______________________

  • Egyes zsűri tagok értékelései szóban
    2012-04-16 02:04:53

    A zsüri tagjainak egyes versekhez füzött, észrevételei, az alkotónak szánt javaslatai, rövid időn belül szintén felkerülnek a honlapra

    ____________________________

Asztali nézet